Rólunk

A GMN-Color Digital bemutatkozik

A GMN-Color Digitál Kft. 2009 végén alakult két cég a GMN Repro Kft, és a Color Balance Repro Kft. tulajdonosainak elhatározásából, abból a célból, hogy az egyre inkább szélesedõ digitális piacon is hatékonyan fel tudjunk lépni.

Mindannyian a Kossuth Nyomda repró üzemében szívtuk magunkba a mai napig kamatoztatható tudás alapjait, s hisszük nem véletlen, hogy ha  jó pár évre szét is váltak az útjaink, most ismét maradandót tudunk alkotni.

Színes és fekete gépünkkel, s némi kötészeti hátterünkkel igyekszünk nagyon rugalmasan és magas színvonalon kiszolgálni ügyfeleinket, ahogy ezt eddig is tettük az anya cégeinkben, s ezután is fogjuk immáron a digitális üzemünkben is.

Konkurencia helyett erőegyesítés

Mint a mesében, csak ez valóság. Egyszer volt, hol nem volt, volt két cég: az egyik a GMN Repro, a másik a Color Balance Repro. Léteztek a nyomdaipar egén, és mindketten hasonló profilban is tevékenykedtek, igaz, némileg más hangsúllyal. A GMN Repro elsősorban nyomdai előkészítéssel foglalkozott (és foglalkozik), míg a Color Balance Repro főleg nyomdaipari fővállalkozásként működött (működik), ámbár annak előkészítését saját maguk végezték.

Mindkét cég – hallgatva az idők szavára – digitális kapacitást is létrehozott. Az egyiknél színes, a másiknál fekete-fehér berendezés került üzembe állításra. Mindkét vállalkozásról elmondható, hogy szépen – ha nem is elképesztő látványossággal – haladt a maga választotta úton. De nem oly régen mindketten a fejlődés irányának válaszútja elé értek. A piaci stabilitás érdekében ugyanis további beruházásokra volt szükségük: az egyiknél a színes, másiknál a fekete-fehér digitális nyomdagép hiánya jelentkezett. A nagy kérdés tehát az volt, hogy miként oldják meg e helyzetet. A két cég tulajdonosai a többféle megoldásból – szerintem – a legjobbat választották. Kétségtelen, hogy a legszokatlanabbat is, ugyanis létrehoztak egy közös céget, a GMN Color Digital Kft.-t. Az új céget Gajdos Pál, Miklós Árpád, Novák Sándor, Schönviszky Miklós és Varga László neve fémjelzi.

A vállalkozásnak két ügyvezetője van: Novák Sándor és Schönviszky Miklós. Velük beszélgettem.

Bővebben